Hát végetért. Az idei is.
Már évek óta résztveszek a Téli Tábor szervezésében kisebb nagyobb részben a Téli Tábor szervezésében. Voltam játékosest vezető, kiscsoportvezető, drámacsoportvezető, stop-est szervező, de idén vettem részt először munkatársként Téli Táborban.
Amikor november elején elkezdtük a tényleges szervezést, az még nagy mókás volt és tök jó volt tervezgetni, hogy mennyi mindent szeretnénk megvalósítani a Téli Táborban. Aztán decemberben és januárban amikor fokozatosan léptünk bele a megvalósítás egyre feszültséggel telibb fázisaiba, akkor azt éreztem, hogy ez az utolsó Téli Tábor, amiben munkatárs vagyok és ezért őszintén hálás vagyok.
Kristóf is írta, hogy nagyon mókás volt reggel 7-kor a munkatársi imán találkozni és együtt átbeszélni azt, hogy személyesen, hogy vagyunk jelen a táborban és aztán együtt imádkozni a táborért. Péntek reggel, még 6:50-kor kirohantam reggelit venni, mert még nem voltam annyira álmos és nagyon éhes voltam reggel. Ezzel szemben vasárnap reggel a Kristófnak a Mekdsz-mant kellett hozzám vágnia, hogy felébredjek. (Ez bizonyára az egyik legerősebb szuperképessége lehet a Mekdsz-mannek: képes felébreszteni a Zolit.)
Csodálatos volt a dráma, nagyon önálló volt a csapat amit ezúton is szeretnék megköszönni nekik, mert sajnos nagy keveset lehettem velük, jóval kevesebbet mint szerettem volna. Hál Istennek többet lehettünk a táborozók segítségére, mint a frusztrációjuk növelésére. S nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk. (egyébkén ha valakinek még van kritikája pozitív vagy negatív, akkor itt és most jelezheti nekünk, a kommenteknél.)
Szerintem többen többféleképpen foglalkoztak és segítették a külföldieket, mint én arra számítottam, amiért szintén nagyon hálás vagyok, hisz ezzel is támogatták a Mekdsz világmisszióját a 3. célját a Mekdsznek.
Valahol hihetetlen volt, hogy amikor az utolsó kiscsoportos reflektálást tartottuk a kiscsoporttal (erősen lázadtam és elmentem egy kiscsoportba noha nem lett volna szabad), mindenki nagyon komoly lelki dolgokat írt össze, hogy mi mindent tett vele Isten a Téli Tábor után. Én pedig csak ültem és csodálkoztam és nem értettem, hogy miért nem jut eszembe semmi amit Isten végzett bennem, miért azzal foglalkozom, hogy mi volt jó vagy rossz a szervezésben. Mikor ezt meséltem Dávidnak, csak legyintett, hogy munkatársként nagyon kis részben szól a Téli Tábor a lelki növekedésről, vagy a személyes kapcsolatomról Istennel
Az egyéni csendességem munkatársi megbeszéléssel telt, a szemináriumok alatt általában pihentem, a Lindsay előadások, viszont nekem is sokat jelentettek.
Eljött egy barátom, aki nem keresztény és nagyon izgalmas volt például vele együtt rácsodálkozni alapigazságokra, amiket ő természetesnek vesz. Péntek este egy kicsit hosszabb volt a dicsi és jó volt sírni, megérintődni Isten kegyelmének a csodája fölött. Nagyon mókás volt magyar szóvicceket angolra tolmácsolni a játékosesten. Vagy egyszerűen csak fél4-ötig református teológusokkal beszélgetni. Vagy a stop-est, az végre tényleg spontán volt, mert eddig mindig spontán elkezdtük a Marcival, de idén végre nem kellett elkezdenem, csak 2 vagy 3 fele egyszerűen beállnom az elég nagy tömegbe, akik stoppoltak: és szimplán jólérezhettem magam.
Sokkal bonyolultabb, rohangálósabb, szervezősebb volt így a Téli Tábor, de tényleg megtisztelő volt a taps, amikor kimentünk, mint önkéntesek, vagy amikor a munkatársakkal együtt megtapsoltak minket a tábor végén. Jóérzés volt, hogy ha csak egy kicsit is de hozzátehettem, ahhoz, hogy Isten tanítson, vezessen, bátorítson és vezessen mindnyájunkat a Téli Táborban.
Hálát érzek, nagyon.
